Remek természettudományos eredmények

Biológiából kiváló eredmény ért el a Fodor József országos biológia versenyen Schneider Fanni (11.b)  aki a 3. helyen végzett. Behány Zoltán (12.b)  7.,  Heródek Péter (12.a)  10. helyezést ért el.

Schenider Fanni a MOZAIK Kiadó feladatmegoldó versenyén történelemből I., biológiából X. helyen végzett.

2015. március 7-én adták át Kecskeméten a Zrínyi Matematikaverseny megyei fordulójának díjait. Országos döntőbe került Klem Zsolt 7.b osztályos tanulónk. Az ünnepélyes eredményhirdetésen rész vettek:
Klem Zsolt (7.b) 2. helyezett
Tóbiás Anna (8.a) 13. helyezett
Pakai Kristóf (12.a) 5. helyezett
Eredményei alapján Klem Zsoltot behívták az országos döntőbe. Elismerő oklevelet vehetett át Hegedüsné Solymosi Ildikó matematika tanár. Iskolánk a csapatversenyben a 7. és 12. évfolyamosok mezőnyében egyaránt a 4. helyen végzett.

A verseny honlapja...

2015. március 7-8.-án rendezték Debrecenben a Református Iskolák Országos Matematikaversenyét. A Kárpát-medencéből 18 iskola képviseltette magát, évfolyamonként egy-egy diákkal.
Gimnáziumunkból a következő tanulók vettek részt:
Ágoston Alíz, 7.b
Tóbiás Anna, 8.a
Szabó Ezékiel, 9.a
Gavlik Ádám, 10.a
Schneider Fanni, 11.b
Pakai Kristóf, 12.a

A Sziládyból a legeredményesebb diák Tóbiás Anna lett. Nagyon kevésen múlott, hogy nem ő vehette át a verseny fődíját, egy laptopot. Mindössze két pontot veszített a maximális elérhető 60 pontból, így mind évfolyamán, mint összesítettben a második helyen végzett. Tóbiás Anna továbbá harmadik helyezett lett a Varga Tamás Matematikaverseny megyei döntőjén,
illetve a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny első négy fordulóján való hibátlan szerepléséért behívták a verseny döntőjébe is.


Gratulálunk!
 

 



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!