
A nem régiben megalakult, a városi és iskolai életet fellendíteni kívánó kiskunhalasi KIE (Keresztény Ifjúsági Egyesület) első megmozdulása a március 10-én megrendezett KIE Teaház volt. Komoly előkészületek után az asztalok, matracok, plüssök, párnák, gyertyák, füstölők, illatgyertyák helyrekerülésével, finomabbnál finomabb teák várták a fiatalokat és fiatal tanáraikat egy kellemes este reményében. Ez a remény nem hiúsult meg, hiszen az “interaktív” hitmélyítő séta mellett különböző játékok: Twister, Poker, TABU, no és az elmaradhatatlan csocsó szolgált a jókedv eszközeként. A hangulatos este egy fergeteges karaoke bulival zárult, amit természetesen Édes Árpád nyitott egy jól ismert Máté Péter számmal, de már-már egyértelmű, hogy találkozhattunk a Valami Amerikával, a Pocsolyába léptemmel és persze a Born to be wild is a színpadra került.
A hangulatos este után minden résztvevő útravalóul egy-egy igéskártyával távozott, és reméljük azzal a gondolattal, hogy máskor is érdemes lesz részt venni hasonlón.
Amit a tagokról tudni kell: elnökünk Szabó Ferenc, titkárunk Sztojka Szabina, kincstárnokunk Modok Viktor, lelki vezetőnk Édes Árpád, kuratóriumi tagok: Haász Anna, Varga Luca, Lukács Sarolta, Horváth Tünde és Bödecs András.
Ha csatlakozni szeretnél: minden pénteken 17:30-kor ifi a református Imaházban!
És mi várható legközelebb? A következő esemény a Dér tanár úr kontra Szilády Honfoglaló-játszma áprilisban, ahová természetesen mindenkit vár sok szeretettel a kiskunhalasi KIE.