Miért is lett kiemelt tehetségpont a Szilády?

Pozitív visszaigazolás számunkra, hogy Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett iskolánk.

Az elmúlt években a tehetséges tanulók képességeinek kibontakoztatása terén végzett nagyszerű munka alapján kaptuk meg ezt az elismerést. Mit is jelent ez?
Egyre több rendkívül jó képességű gyermek választja a Sziládyt továbbtanuláskor. Halasról és a környező településekről jól felkészített diákok jönnek iskolánkba, egyre többen olyanok, akik tudatosan választják ki azt a szakot nálunk, amelynek majd a főiskolai, egyetemi évei alatt nagy hasznát veszik.
Új és rendkívül pozitív változás a Szilády életében a Református Országos Értéktermő Tehetségközpont létrejötte. Célzottan, felmérések után a tehetséges diákok számára felmenő rendszerben, több tantárgyra kiterjedő úgynevezett „gazdagító programok” kerültek kidolgozásra, és megvalósításra. Ez az első tanév, amely során ezt a programot használhatjuk.
De ugyanilyen jó a fogadtatása a Református EGYMI segítségével nálunk dolgozó gyógypedagógusunk munkájának és az iskolapszichológusnak, aki a gyerekek mellett a szülőknek, pedagógusoknak is segít, a felmerülő problémák megoldásában, de részt vesz az iskolai közösségek alakításában is.
Iskolánk a tehetségek kibontakoztatása mellett a felzárkóztató és fejlesztő foglalkozásokra is nagy hangsúlyt fektet. Tanulásmódszertani csoportfoglalkozások, személyiségfejlesztő, közösségépítő alkalmak, lelki fejlődést segítő csendes napok segítik diákjaink szellemi -, érzelmi -, szociális-, spirituális intelligenciájának fejlődését.
Újdonságnak számít, hogy 2020-ra már nyelvvizsga kell a főiskolai, egyetemi bejutáshoz is. Ezért ettől a tanévtől valamennyi nagygimnazistánk számára biztosítunk angol és német nyelvből nyelvvizsga előkészítő óráikat, itt az iskolában, ingyenesen. Ez kiemelt projektünk.
Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk nemrégiben, egy a szülők számára készített 2016 októberi felmérés alapján kiderült, hogy az, amit nevelőtestületként közösen célul tűztünk ki magunk elé, már a családokban is érezhető: kevesebb stresszt érzékelnek a hozzánk járó gyermekek, mint az előző iskolájukban. Ez nagyon megerősít minket abban, hogy jó úton járunk!
 

Hanganyag a Halas Rádió oldalán...



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!