Költő a Sziládyban

Varró Dániel költő, műfordító látogatott gimnáziumunkba rendhagyó irodalomóra keretében.

A 100 fős hallgatóság élménydús verses utazáson vehetett részt, bepillantást nyerve a vers születésébe, majd annak önálló útra kelésének, célba érkezésének.
Furcsa a mai magyar "élő költő" helyzete, hisz minden statisztika és felmérés azt bizonyítja, egyre kevesebben olvasnak, szemben pedig akik írással próbálkoznak, egyre többen vannak.
Hogyan lesz valakiből költő? Dani esetében fontos szerepet játszott nővére, akinek próbálkozásai motiválták, neki biztos jobbat sikerül írnia. Így született meg Arany János hatására első elbeszélő költeményfüzére: Nyuszika; Nyuszika szerelme; Nyuszika estéje.

Az él a köztudatban, ihlet nélkül képtelenség papírra vetni a gondolatokat. Dani vallja, az ihlet bizony szeszélyes és mindig rosszkor érkezik, jöhet épp fürdés közben a tus alatt, vagy WC-n ülve. Babits anekdotával bizonyította, mennyire csalóka is tud lenni az ilyen esetben érkezett alkotói ötlet.

Mire lehet használni a verseket? Az első és legfontosabb motiváció, jól lehet vele udvarolni. Gyermekei születése után a népi mondókák világát távolinak érezte, azonosulni sem tudott velük, mint városi apuka. Önmagára jellemző mondókák írásában lelte meg az utat, melyek kiválóan be is váltak gyermekei "nyugtatásakor". Az öregedés készteti az embert arra, hogy leltárt készítsen, összegző, visszatekintő verseket is írjon. Saját magát ebbe a korba helyezi, így most az évszakok váltakozása, az örökké csodás szerelem, valamint az elmúlás ami foglalkoztatja.
Meg lehet élni abból, hogy valaki költő? A válasz ma is nemleges. Sok egyéb munkát kell végezni, például dal-, rapszövegek írása, televíziókban futó napi sorozatok párbeszédeinek írása, musicalszövegek fordítása, vagy egyszerűen csak kocsmárosnak kell lenni.

Kortárs költőként megtisztelőnek tartja, hogy egyre több helyen érettségi tételként szerepel. Bár ennek is vannak árnyoldalai, ennek köszönhetően az egyik közösségi oldalon fenyegető levelet kapott vizsgára készülő diáktól. Mi épp az ellenkezőjéről biztosíthattuk, nálunk többen is szerették volna Varró Daniról szóló tételt kihúzni.
Zárásként kérdésekre válaszolva kifejtette, versírásban nincs egy helyes út, hanem több út vezet hozzá.

Varró Dani könyvei a Thúry József Könyvtárban:
Túl a Maszat-hegyen, Bögre azúr, Szívdesszert, Akinek a lába hatos

Keresztúri Attila



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!