Felnőnek a „kis kutatók”

2017. március 3-án délután ismételten „Kis kutatók estéje” rendezvény volt gimnáziumunkban.

Iskolánk 10.c osztályos tanulója Bakk Bálint tartott előadást „Szappanhártyák” címmel. Féléves kutató munkájának eredményét foglalta össze egy 15 perces prezentációban.
Bemutatta a szappanhártyák felhasználásának lehetőségét kísérleti eszközként a fizikában, kémiában, biológiában és a matematikában. Előadásában kitért a művészetekre és az építészetre is. Kísérleteihez nagypapája segítségét kérte néhány kísérleti eszköz elkészítéséhez.
Nagy sikert aratott a végén bemutatott kísérlettel, amikor is felkészítő tanára belehúzta egy szappanbuborékba.
Az előadás után a jelenlévő diákok is elvégezhették az előadás látványos és érdekes kísérleteit.
Bálint korábban lelkes látogatója volt a „Kis kutatók estéje” előadássorozatnak. Már általános iskolájában nagy érdeklődést mutatott a természettudományos tantárgyak iránt, ezért is jelentkezett iskolánkba a biológia-kémia tagozatra.
Ennek az előadásnak egy részletével indult a Diákszimpóziumon, ahol első helyezést ért el.
Teljes előadását először 2017. február 11-én adta elő a TUDOK-on Nyíregyházán.
Várjuk további előadásait! Felkészítő tanára: Gavlikné Kis Anita.

Fényképek...



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!