Egészségnap a Sziládyban - 2019

Április 30-án tartotta iskolánk az évenként megrendezésre kerülő egészségnapot.

A gyerekek évfolyam szinten különböző programokon vehettek részt. Volt drogprevenció, általános rendőrségi prevenció, fitoterápia, érzékenyítő foglalkozás, kozmetikai és testi higiénés program, szexualitást és nemiséget érintő foglalkozás, illetve smoothie-készítés is, sőt, még a vitatkozás művészetének gyakorlására is lehetősége nyílt egy évfolyamnak.
A délelőtt folyamán a felsőbb évfolyamosok a gimnázium sportudvarán különböző sportágakban - kosárlabda, lepedőlabda, jégfoci – is versenyezhettek, illetve a kondiparkban is próbára tehették ügyességüket. Két csoport az Olajosok útján is végigtekert, a pihentetőbb mozgásokat kedvelők pedig jóga foglalkozáson vehettek részt.
Az alsóbb évfolyamosok a városi sportpályán floorballozhattak és flag footballt is játszhattak. A 7. évfolyam fiú tanulói két turnusban a Halasi Box Klub sportfoglalkozásán is részt vehettek, ahol önvédelmi fogásokat sajátíthattak el.
A tornateremben küzdősport bemutató színesítette a programot.
A nap folyamán már kora reggeltől lehetőség nyílt éhgyomri vércukorszint – és vérnyomásmérésre is a HEFI jóvoltából.
Egészséges büfé is várta a program résztvevőit.
A nap zárásaként délben az iskola menzáján rendkívül egészséges ebédet fogyaszthattak el a rendhagyó program résztvevői. Az egészségnap főszervezője Szűcs Nóra tanárnő volt. Köszönjük az előadók, segítők és szervezők munkáját!

Fényképek...



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!