Sportnap - Egészségnap

2019. szeptember 27-én remek napfényes őszi időben, a Bundzsák Dezső Sportközpontban rendezte a gimnázium sportos programját.

Az idei tanévben - a megszokottól eltérően - szeptember 27-én, az Európai Diáksport Napján tartotta meg iskolánk az évente megrendezésre kerülő egészségnapot, melyet joggal nevezhetünk sportnapnak, hiszen ez a nap valóban a sportolásról szólt. 
A programoknak a Bundzsák Dezső Városi Sportközpont adott otthont.
A napot közös bemelegítéssel, majd pedig 2019 m futással kezdtük. Ezt követően különböző játékos sportfoglalkozásokon és úgynevezett sportágválasztón vehettek részt a gyerekek és a pedagógusok egyaránt.
Mindenki kipróbálhatta a Vízdöntögető és az Amőba játékot, és persze frizbizhetett is.  Emellett az 5-8. évfolyamosok megismerkedhettek a Kő, papír, olló játék egy sportosabb változatával, míg a nagyobbak az elefántfociban próbálhatták ki magukat.
A sportágválasztón nem csak bemutatókat láthattak a gyerekek, hanem testközelből is megismerkedhettek a lovas fitness, a birkózás, a box, és a crossfit edzés alapjaival.
A labdajátékok kedvelői a kézi- és kosárlabda sportokat ismerhették meg jobban, de lehetőség nyílt az íjászat és az egyre ismertebbé váló Sport Poha-Rak készségfejlesztő sport kipróbálására is.
A táncos lábúak sem maradtak ki a mozgásból. Modern és társas táncokban egyaránt megmérethették magukat. 
Nem titkolt célunk volt, hogy a gyerekek minél több olyan sportágat próbáljanak ki, melyet kisvárosunkban is nagy lelkesedéssel űzhetnek majd a továbbiakban.
Reméljük, mindenki megtalálta - vagy a közeljövőben megtalálja - a szívéhez legközelebb álló sportot!







Cikk a Halasmédián...

Fényképek....



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!