Találkozások

Az első ilyen alkalommal Magyar Lajosné, Margitka néni matematika-fizika szakos pedagógus mesélt a szakma szépségéről, pályája indulásáról, a motivációról ami mindig is segítette az eredményes munkában. Természetesen nem maradhattak el a történetek diákcsínytevésekről, de az akkoriban kötelező köpeny és diáksapka használata is szóba került.
Különösen felemelő volt, amikor "székfoglalójáról" mesélt, amire azért volt szükség, mert utána válhatott teljes jogú sziládys tanárrá.
Három szóban foglalta össze, mit is jelent a Sziládyban akár tanítani, akár a másik oldalról nézve tanulni: "Bizalom, szeretet, tiszteletadás!"

A sorozat következő alkalmain öregdiákokkal találkozhatunk, reményünk szerint megtisztel minket jelenlétével Kovácsné Erzsike, szabó Béla és Dr. Viszmeg Sándor.

 A tudomány vára

    2017. március 2-án került megrendezésre első alkalommal a „Találkozások” című kötetlen beszélgetés, melynek meghívott vendége Magyar Lajosné, Margitka néni, nyugdíjas matematika-fizika szakos tanár volt. A 45 perc elteltével megértettem, hogy miért használják az ikonikus jelzőt a tanárnővel kapcsolatban.
    A beszélgetés elején elmesélte, hogy 1962-ben került a Szilády Áron Gimnáziumba. Első munkanapján az épület Kossuth utcai nagykapuján ment be, ahol a homlokzatra felnézve ezt gondolta: „A tudomány vára”. Pályafutását rögtön osztályfőnökként kezdte. Történetet hallhattunk az egykori diáksapka hiánya miatti magatartás 4-esről, ami azt eredményezte, hogy egyik diákja nem nyerte el az éltanuló címet. Kezdő tanárként székfoglalót tartott, melynek témája: „Családi háttér a gyermekek szellemi fejlődésében” volt. Szeretettel beszélt egykori kollégáiról, diákjairól. Nem tartja magát „mumustanár”-nak. Kiemelt 3 szót:
Bizalom
Szeretet
Tiszteletadás
Meséjéből sugárzik, hogy a diákokat segíteni akaró, szerető pedagógus, aki igyekszik minden gyermekben felfedezni a jót, a tehetséget. Ugyanakkor ez csak a kölcsönös bizalom és tiszteletadás meglétekor tud sikeresen működni. Elismeri, hogy nem minden diák van megáldva matematika-fizika vénával, de a gyermek és a pedagógus feladata, hogy kiaknázza a tanulóban szunnyadó adottságokat. Kompromisszumkészségét dicséri, mikor sportoló diákokat vett rá, a tanulásra, kidolgozva egy olyan tanulásmódszertant, melynek jelszava: „Tanuljunk előre!”. A felső folyosón elhelyezett eszközök a mai napig közel állnak szívéhez. Egy részük még most is működésbe hozható. Mesélt néhány érdekes kísérletről is. Az elektromosságot egy alma és mérőműszerek segítségével mutatta be egykoron: a mérőműszer vezetékeit az almába dugva kimozdul a műszer, mert mint magyarázta, az alma, mint ahogy a vérünk is elektrolit, ezért vezeti az áramot, feszültség különbség alakul ki. A statikus kisülés szemléltetésére a fésülködő gyermekek példáját hozta. A Torricelli-féle kiömlési törvény tanításakor függőleges – párhuzamos oldalú üveget használt. Különböző magasságokban forró tűvel kilyukasztották és teleöntötték vízzel. A vízsugarak különböző távolságokra löveltek ki. A tanárnő megkérdezte tőlünk, vajon melyik megy a legtávolabbra, majd elmagyarázta, hogy az alsó, mert azon a legnagyobb a nyomás. Mint mondotta, a kísérleteknek köszönhetően ezt a gyermekek megtapasztalták, és soha el nem felejtették. Szívből szólóan emlékezett meg a „Négyes fogat”-ról, akik komoly sikereket értek el keze alatt. Megemlítette még Novok Rostás László nevét is, akit én is személyesen ismerek a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekarból. A tanárnő pályafutása alatt volt olyan gyermek, akinek szüleit, nagyszüleit is tanította. Mikor otthon szóba került ez a beszélgetés, kiderült, hogy édesanyám is tőle tanult 4 évig matematikát. Anya emlékeiben úgy él, hogy hóna alatt a matematika könyvekkel, fehér köpenyben, ősz hajjal lép be az osztályterembe, ahol pisszenés nélkül várták őt. Óráit mindig állva tartotta, sosem ült le. A tanárnő elmondta, hogy rendszeresen kap meghívót osztálytalálkozókra. A beszélgetés végéhez közeledve rövid áttekintést adott a gimnázium egykori igazgatóiról. Megemlítette Nyeső Ágnes iskolalelkész nevét, aki egy tantestületi értekezlet előtt belenyúlt a zsebébe, kezébe vett valamit, majd megkérdezte: „Tudjátok-e, mi van a kezemben?”. Mustármag volt. „Ez a mustármag ti vagytok, naggyá nőhettek, ha elfogadjátok bizalommal a tanárok, a szülők irányítását” – emlékezett vissza Margitka néni. Zárszavában megemlítette a vidéki diákok iránti szeretetét. Nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik: diákokat korrepetál, kézimunkázik, ebben leli örömét. Bennünket is erre szólít fel: „Keresd az örömforrást!”.
Az óra végére képet kaptam egy olyan személyiségről, aki példát mutathat sok hozzám hasonló diáknak emberségből, hivatástudatból.

Szélig Attila
9.c
„egy mustármag”

Fényképek...