Élménybeszámoló a lengyel kirándulásról

Matematika tanárunk, Roza néni pályázatot nyújtott be a Wacław Felczak Alapítványhoz. E szervezet célja a hagyományos lengyel-magyar barátság elmélyítése. Ezúton is hálásan köszönjük Roza néninek, hogy lehetőségünk volt eljutni Lengyelországba! Számomra ez a kirándulás egy örök élmény marad.
         Január 27-én, vasárnap hajnali négykor indultunk útnak, majd körülbelül nyolc óra utazás után megérkeztünk a kirándulás első programjához, a felvidéki Árva várához. Ez a vár nagyon fontos szerepet játszott a középkori Magyarországon, ugyanis hazánk északi határát, valamint a Lengyelország felé vezető kereskedelmi utat is védte. Festői környezete önmagáért beszél. Megtekintettük a várban található múzeumot, mely legrészletesebben a Thurzó-korszakot mutatja be, de néprajzi kiállítás és ornitológiai gyűjtemény is található itt. A várfalak körbesétálása után Szlovákiából Lengyelország felé folytattuk utunkat. Este hat óra körül érkeztünk Krakkóba, majd tettünk egy rövid sétát a belvárosban. A látvány teljesen lenyűgözött minket, hiszen a városban még mindig karácsonyi a hangulat. Szinte minden sarkon volt egy fenyőfa, de nagyon tetszettek a kivilágított angyalok is. A rövid séta után megérkeztünk az első szállásunkra.
Másnap, a korai ébresztő után első úticélunk Auschwitz volt. A II. világháborúban az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba deportálták a nácik a zsidókat, akiket munkatáborokban dolgoztattak, orvosi kísérleteknek vetettek alá, vagy a krematóriumban elégettek. A holokauszt során 1,1 millió ember vesztette itt életét, közülük több mint négyszázezer magyar volt. Január 27-e a Nemzetközi Holokauszt Emléknapja, ezzel a látogatással erre is emlékeztünk. Már a kapun belépni is nyomasztó érzés volt, a bejárat tetejére a cinikus “Arbeit macht frei” – „A munka szabaddá tesz” jelszót helyezték el. Engem a táborban látottak lelkileg nagyon megviseltek, de úgy gondolom, hogy ide mindenkinek egyszer életében el kell jutnia és az emberiségnek törekednie kell arra, hogy ezek a szörnyűségek soha ne fordulhassanak elő újra.
A 3 és fél órás program után, rövid szabadidőt követően a wieliczkai sóbányák felé folytattuk utunkat. A bánya az UNESCO világörökség része, ami nem véletlen, ugyanis igazán elbűvölő látványt tár a turisták elé teremről teremre. Természetesen, mint más sóbányáknál, itt is meg lehetett kóstolni a sót – nem csak a falról, hanem egy sós vizű forrásból is. Nekem Szent Kinga kápolnája tetszett a legjobban, amely a világ legnagyobb földalatti temploma. A templom falát Újszövetségből vett jelenetek domborművei díszítik, többek között az Utolsó vacsora is látható. A legenda szerint Szent Kinga hozta el a sót Lengyelországba, ezért is élvez ekkora népszerűséget a lengyelek körében. Emellett a lengyelek nekünk, magyaroknak is hálásak, mivel Szent Kinga magyar származású, egészen pontosan IV. Béla lánya volt.
A harmadik napot végig Krakkó belvárosában töltöttük. A városnézést a Wawel-dombbal kezdtük, itt először a székesegyházat tekintettük meg. A katedrálist Szent Szaniszlónak, a lengyelek legfontosabb püspökének szentelték, ő a templomban nyugszik. Ezután a királyi palotát tekintettük meg, ami a középkori Lengyelország uralkodóinak székhelye volt. A Wawel egyedülálló szépsége miatt az egyik legnépszerűbb lengyelországi úticél a turisták körében, nagyon örülök, hogy én is eljuthattam ide. Krakkói sétánkat folytatva az óvárosban néztünk körül, itt megkóstoltuk a tradicionális lengyel perecet, az obwarzanek-et, ami nagyon ízlett. Délután hosszabb szabadidő után indultunk Zakopane-ba, második szállásunkra.
Zakopane már akkor elvarázsolt, amikor még csak a buszból nézelődtünk. Ez a városka egy ékszerdoboz. Megfogadtam, hogy oda én egyszer biztos, hogy vissza fogok még menni. Úgy érzem, ott megláttam az igazi telet, olyat, amit az ember csak az álmaiban képzel el. Zakopane a síelés paradicsoma, de a gyönyörű kilátás a Magas-Tátrára sem hagyható szó nélkül.
Negyedik napunkat Zakopane-ban töltöttük. Megkóstoltuk, milyen az igazi lengyel saslik, majd a hatalmas zakopane-i piacon is körülnéztünk. Beszívtuk magunkba a hely hangulatát. Bevásároltunk a nagyon finom helyi füstölt sajtból és néhány szuvenírrel együtt indultunk fel siklóval a Tátra egyik hegyére, az 1123 méter magas Gubalówkára. Innen elragadó panoráma nyílik a Magas-Tátrára. Talán ez a látvány volt az, amelyet a legjobban a szívembe zártam. Ha becsukom a szemem, még mindig látom magam előtt a gyönyörű kilátást.
Utolsó napunkon összepakolva zakopanei szállásunkon, hazafelé vettük az irányt. A Tátrától eltávolodva dimbes-dombos vidéken át vezet az út Szlovákiába, Nedec várába, amely évszázadokig a magyar királyság legészakabbra található határvára volt. A vár mérete nem túl nagy, viszont lenyűgöző szépséggel bír. A Dunajec partján álló várat egy 50 méter mély mesterségesen kialakított tó fogja körbe. A vár megtekintése után újra buszba szálltunk és néhány kisebb megállóval este 11 órára Kiskunhalasra érkeztünk.
         A kirándulás során magyarul beszélő lengyel idegenvezetők különféle helyi érdekességgel, történetekkel egészítették ki a látottakat. Megtapasztalhattuk a lengyel emberek vendégszeretetét. Megtudtuk azt is, hogy a lengyelek nagyon szeretik a magyarokat, ugyanis két fontos szentjük, Szent Kinga és Szent Hedvig is magyar származásúak.
Megbizonyosodhattunk arról is, hogy a mai napig helytálló a mondás: „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol, issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre.”
Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson, hiszen sok élménnyel és tudással gazdagodtam és örökké emlékezni fogok a Lengyelországban töltött néhány napra.

Fényképek...