Afrika-nap a Sziládyban

Afrika-napot tartott a Szilády és a városi könyvtár.

Tavaly novemberben a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában kezdődött, és most szeptemberben Kiskunhalason – két helyszínen – fejeződött be a Magyar László emlékév. 200 éve, 1818 novemberében született a nemzetközi hírű Afrika-kutató. Magyar Imre öttömösi földbirtokos törvénytelen fiaként született, családi örökségre nem számíthatott, tanulnia kellett a boldogulásához, tengerész lett, majd a mai Angolában tett felfedező utakat.
.     A Szilády-gimázium tantermeiben Afrika 8-kor minden órán címmel kezdődött a nap játékkal. Minden tanár a maga tantárgya szerint talált valami afrikásat. A nyelvtanárok Afrika állatait mondatták el célnyelven, matematikaórán a népességi arányokat számolták, és volt, ahol a Kft Afrika-dalát énekelték. Bajnai Diána tanárnő Heine és Petőfi romantikus Afrika-vízióit tanította. A hittanosok az Afrika-missziók és az afrikai kereszténység jelentőségét méltatták.
Délben a díszteremben az iskola diákjain kívül minden halasi érdeklődőt vártak. Afrika ma címmel dr. Sebestyén Éva néprajzkutató ismertette Magyar László kutatásainak aktualitását. Kitért az egészségügy és az oktatás jelenlegi afrikai problémáira.
    Este a városi könyvtár várta az Afrika-rajongókat. A rendezvény moderátora, másként a nap megszervezője Palásti Károly volt. A középiskolai tanár elmondta, hogy Magyar Lajosné tanárnő hívta fel a figyelmét Magyar Lászlóra és arra, hogy Magyar László-év volt. A pedagógus a kutató családjának halasi kötődéséről is beszélt. Magyar László apjának, Imrének –feleségein kívül – két szolgálólánytól is voltak gyermekei. Az első szerelemből született Magyar László, a második szerelemből, a halasi Halász Teréziától is két gyermeke. Ők Kiskunhalason éltek. Rendes ember volt, a törvénytelen gyermekeiről is gondoskodott, vett egy malmot nekik. A Magyar Malom, a mai Malom Panzió helyén állt, akkor még szélmalomként. Ennek az ágnak a leszármazottja Magyar Lajos, akinek lánya mutatta be a családfát. A rendezvényen jelen volt Magyar Lajos özvegye, Magyar Lajosné, aki a Szilády Áron Gimnázium nyugalmazott tanára.
Az Afrika-nap résztvevőit Farkas Dániel köszöntötte a város képviseletében. Az alpolgármester – aki földrajztanár végzettségű – rámutatott arra az ellentmondásra, miszerint Afrika természeti és ásványkincsekben gazdag, mégis szegény kontinensként emlegetik. Kiemelte, hogy Magyar László olyan időben járta be, amikor még az európaiak által nem ismert részei voltak a kontinensnek. Nagyon sokat köszönhet neki az egész földrajztudomány.
A rendezvényen részt vettek a közvetve Magyar László-leszármazottak. Szólt a közönséghez Szónoky Miklós, Fluck Dénes és Rajnáné Magyar Magdolna. Az est utolsó előadója dr. Sebestyén Éva néprajzkutató volt, aki egy mai angolai király hétköznapjait mutatta be.


Fényképek...



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!